Ha jogosítványt szeretnél, tudok egy szuper autósiskolát

Szponzorált tartalom

autós iskola

autós iskola

Hamarosan itt a nyár, a kedvenc évszakom. Csak azt sajnálom, hogy már nem olyanok ezek a nyarak, mint gyerekkorunkban, és itt nem arra gondolok, hogy felnőttünk, megváltozott a világ, satöbbi… Egész egyszerűen gyakran elviselhetetlen a hőség, nagyok a szélsőségek, sőt, nem merem azt kijelenteni, hogy lassan eltűnnek az évszakok, de az biztos, hogy a gyerekeimnek már nem fogom tudni átadni, milyen az igazi, zord tél, a két átmeneti évszak, és a napsütötte, szabad nyár… Ezért is igyekszem legjobb tudásom szerint vigyázni a bolygónkra, próbálok abban hinni, hogy a sok kis törekvés összeadódik, és jelent valamit, de nem mindig vagyok ilyen téren bizakodó. Jó lenne egy szép kort megélni, de sokszor még így huszonévesen is úgy érzem magam, mint valami igazi nagyöreg, akkor mi lesz később? Sok kortársamtól hallom, hogy érzékenyek a frontokra, ők sem bírják jól a változékony időt, többen inkább nem is ülnek autóba ilyenkor, nehogy baj legyen… Nem tudom, hogy csak mi vagyunk ilyen panaszkodósak?! Lehetséges… A szüleink persze a fejüket csóválják, hogy mi bajunk van, ők mások voltak a mi korunkban…

Ha már szó volt az autóról: az egyik diákomtól hallottam nemrég, hogy mennyire pozitív tapasztalata volt az egyik budapesti autósiskolával, egészen pontosan a Fordulat Autósiskoláról van szó. Gondoltam, hátha másnak is hasznos lehet ez az információ másodkézből, így már egészen hamar eldöntöttem az infó hallatára, hogy írni fogok itt erről a blogon. Kíváncsi voltam az autóssulira én is, ráadásul állítólag nagyon menő motoros dolgai vannak és sok szó esik a motoros oktatásról is az oldalukon belül, ezért fel is kerestem a weboldalukat. Nem volt nehéz: csak az „autós iskola” (ahogy a diákom írná) nevét kellett bepötyögnöm a keresőbe, és már egyből fel is dobta azt. Azért nem árt kihangsúlyozni szerintem, hogy erre még én sem számítottam: szerintem ilyen információgazdag, átfontoltan összerakott weboldallal még soha nem találkoztam eddigi életem során. Gondoltam is egyből, hogy ezért egy képzeletbeli pacsi jár az autóssulinak, ugyanis a kíváncsi gyerekeknek, fiataloknak sokat jelenthet az, hogy ennyi infót megtalálnak egy helyen, nem kell feltétlen az ősöket vagy a nagy tesót nyaggatni, esetleg egyből felkeresni az autóssulit – hogyisne, hiszen elég, ha alaposan tanulmányozzák a site-ot! Nos, több se kellett, én is így tettem. Mondhatni, egészen beszippantott, hiszen volt olvasnivaló bőven. Mint kiderült, az „autós iskola” ajándékutalványt is árul, így ha valakit szeretnénk meglepni egy kis hozzájárulással a jogosítványhoz, megtehetjük. Fontos infó lehet továbbá az érdeklődőknek, hogy kifejezetten rugalmasan kezelik a KRESZ tanfolyam körülményeit: az autóssulinál a preferált tanulási forma az e-learning, ami nagyon rövid idő alatt is teljesíthető már – persze a lényeg, hogy a gyorsaság ne menjen az információk, szabályok megmaradásának a rovására. Ezt követi az autós iskola oktatóinak és az oktató autóinak (de persze a motorokról se feledkezzünk meg) megismerése és szortírozása, érdemes lehet mérlegelni az autó típusának szempontjából is. A honlap akkor is nagy segítség lehet, ha a környezetünkben nincs olyan személy, aki kifejezetten járatos lehet a vezetés, a jogosítvány megszerzésének témakörében, és még csak érdeklődünk a téma iránt, vagy a várható költségeket szeretnénk nagyjából kiszámítani. Bármilyen esetről is van szó tehát, irány a fordulatjogositvany.hu oldal! Ha pedig kérdésünk van a becsatlakozással vagy bármi egyebet illetően, mi magunk is felkereshetjük az autósiskolát a megadott elérhetőségek bármelyikén, de akár visszahívást, megkeresést tudunk tőlük kérni egy erre a célra kialakított űrlap segítségével. Én azt mondom mindenkinek, legyen az fiatal vagy idősebb, hogy hajrá a jogosítvány felé vezető úton!