Focis sportesemény élő internetes közvetítéssel

Szponzorált tartalom

sportesemény élő internetes közvetítés

sportesemény élő internetes közvetítés

Polgármesterként nagyon büszke lehetek arra, amikor kisvárosunk diákjai kiemelkedő eredményeket érnek el valamilyen területen. Ha sportról van szó, akkor főleg büszkék lehetünk, hiszen történetünkben nem sokszor kapott díjakat a csapat a város neve alatt. Idén azonban a városunk egyetlen gimnáziumának focicsapata kijutott az országos diákolimpiára és a döntőbe is beverekedte magát. Ez hatalmas elismerés nekünk és mindenki mérhetetlenül büszke a fiúkra.

Úgy adódott, hogy a döntő mérkőzésre városunk kis sportcsarnokában kerül majd sor, ami szintén nagy megtisztelés. Az egyetlen gond azonban, hogy a sportcsarnok nem a legnagyobb és nem képes sok ember befogadására, hiszen maga a játéktér volt hangsúlyban tervezéskor. Mindez hatalmas fejtörést okozott, hiszen nem tudtam elképzelni, hogy hogyan fog annyi ember beférni oda. Már csak a két csapat hozzátartozóinak sem biztos, hogy jutna hely, nemhogy az egész városnak. Márpedig kiindulva abból, hogy kisvárosunk milyen összetartó közösség, biztos voltam benne, hogy mindenki ott akar lenni a döntő meccsen.

Ekkor jött velem szembe a sportesemény élő internetes közvetítés megoldás.

Egy közeli ismerősöm az interneteskozvetites.hu oldalt ajánlotta, akik már több, mint 10 éve foglalkoznak élő közvetítésekkel, livestreaming és livebroadcast adásokkal, sportközvetítésekkel és élő műsorgyártással, koncertközvetítéssel, konferenciák és képzések közvetítésével, podcast gyártással és videós utómunkával.

A fejemben a koncepció az volt, hogy a sporteseményt az interneteskozvetites.hu segítségével online streamelnénk több platformon is, valamint a város egy központi helyén egy kihelyezett kivetítőn is követni lehetne az eseményeket élőben.

Azért is rájuk esett a választásom, hiszen rendkívül tapasztaltak, ezelőtt több alkalommal dolgoztak már tévés élő produkciókkal például az M4, DigiSport, Sport TV csatornákon. Ezáltal tévés szemlélettel gondolkoznak és profi broadcast eszközökkel is dolgoznak. Így hiába csak egy diákolimpia mérkőzésről van szó, ők képesek lennének ezt olyan minőségben közvetíteni online, mint egy televíziós válogatott mérkőzést. Ezt a minőséget a professzionális HD és 4K kamerák és a kitelepült tévéstúdió segítségével képesek elérni. Akár 8 különböző kamerával teljesen más szögekből, sportfelirattal és kommentátorokkal, valamint lassítás és visszajátszás opcióval közvetítik az eseményt igény szerint.

Engem mindezzel teljesen meggyőztek, így nem is volt kérdéses, hogy igénybe fogom venni a szolgáltatásaikat. Az oldalukon egy ajánlatkérő űrlap segítségével vettem fel velük a kapcsolatot és rövidesen meg is kezdtük az együttműködést. Egyeztettük az elképzeléseinket, onnantól pedig minden gördülékenyen ment. Még az esemény előtt többször is ellátogattak a sportcsarnokba, hogy felmérjék a terepet és megtervezzék, hogyan is lenne a legkivitelezhetőbb a közvetítés.

A sportesemény élő internetes közvetítés hatalmas sikert aratott a nézőközönségnél és a város polgárainál. Rengetegen nézték az adást online, illetve a főtéri kivetítőn is. Mindennél jobban elégedettek voltunk, főleg, hogy a csapat megnyerte a döntőt, mi pedig ezt kiváló minőségben követhettük.