Egy igazi nyári hangulatú csapatépítőt szerveztem a Balatonon.

Szponzorált tartalom

csapatépítő

csapatépítő

Mindig nagy fejtörést okoz, hogy hova menjünk a hotel személyzetével csapatépítőre. Minden évben igyekszünk valami igazán különleges programot szervezni és összeállítani, ebben az évben pedig ez az én feladatom volt.

Valami egészen különlegeset szerettem volna, hogy ez a csapatépítő igazán emlékezetes legyen.

Elég sok helyszínt néztem, igyekeztem jobbnál jobb programokat szervezni, de végül letettem a kirándulásokról, a túlzsúfolt napokról.

Túl sok mindent szerettem volna egyszerre, így pedig csak egy nagy káosz lett az egész. Szerettem volna megmutatni, hogy mennyire jól tusok szervezni, és lehet rám számítani az ilyen, egész csapatot érintő kérdésekben is.

Féltem, hogy el fogok bukni, de aztán bevillant, hogyha nyár, akkor Balaton, és a csapatépítő helyszínéül talán ez lenne a legjobb.

Gyorsan kerestem is egy céget, ami kifejezetten csapatépítők szervezésével is foglalkozik.

Nem vagyok benne biztos, hogy egy bármilyen sima rendezvényszervező cég meg tudná szervezni a csapatépítőt, ezért választottam a balatonpro csapatát, mert nekik már bőven van ebben tapasztalatuk.

A csapatépítőknek nem csak a kikapcsolódás a célja, arra hivatottak ezek a rendezvények, hogy összehozzák a munkatársakat, kollégákat és egy igazi csapattá kovácsolják Őket.

Ezért sem mindegy, hogy hogyan van megszervezve. A programok és az árak is szimpatikusak voltak itt.

Mivel a vízparton van a csapatépítő, egyértelmű, hogy főleg vízispottok közül lehet választani. Van itt SUP, hajókázás, vitorlázás is. Több csapatnak is tudnak elég eszközt biztosítani, így senki sem marad ki a játékból.

Nekem nagyon szimpatikusnak tűntek a programok a leírás alapján, és szerintem egy közös vitorlázás tényleg össze tudja hozni a csapatot, legyen ez bármennyire is furcsa.

A vitorlás irányításakor mindenkinek megvan a saját pozíciója, ez fejleszti a csapat összetartását és segíthet a gördülékenyebb csapatmunkában is.

Persze ez a program nagyban időjárás függő is, remélem, hogy jó idő lesz.

Rossz idő esetén van lehetőség indoor csapatépítésre is, ami szintén egy jó kis lehetőség, a klasszikus csapatépítőket idézi. Sorversenyek, kvízek, rengeteg lehetőség van arra, hogy zárt térben kovácsoljuk össze a csapatot. Tudom, hogy ezt is jól megszerveznék, de azért remélem, hogy az idő nem húzza keresztül a számításainkat és fel tudunk majd ülni a vitorlásra.

Eddig nagyon sok jót olvastam a cégről, több eseményt lebonyolítottak már. Nem csak csapatépítőket, hanem privát partykat is, nagyobb létszámú rendezvényekkel egyetemben.

Bárhogyan is alakul majd a program, biztosan mind nagyin élvezni fogjuk. Örülök, hogy megtaláltam ezt az oldalt, és nagyon várom, hogy mit fogunk kihozni a helyzetből, hogy hogyan tudunk majd együtt, egy csapatként dolgozni. Remélem, senki sem fogja kivonni magát a feladatok alól.