A taxis vállalkozói vizsgával a maga ura lesz

Taxis vállalkozói vizsga

Szeret vezetni? Sőt, szeretné, ha ebből tudna megélni, csak éppen arról nincs elképzelése, hogy ezt miként kamatoztathatná? Akkor elérkezett az ideje a taxis vállalkozói vizsga letételének! Amennyiben valaki sikeresen elvégezte az említett tanfolyamot, ami csupán 3 napig tart, egy olyan vállalkozásnál tölthet be vezető feladatkört, ahol taxaméterrel rendelkező vagy anélküli személygépkocsikkal végeznek személyszállítást.

A taxis vállalkozói vizsga bizonyítványának a birtokában alapíthat is egy ilyen céget és akkor teljes mértékben a maga ura lehet, vagyis irányíthatja a saját vállalkozását. Sajnos a taxis vállalkozói vizsga érvényessége 5 év után lejár, ezért feltétlenül meg kell azt újítani, ha folytatni szeretné az említett feladatot.

Amennyiben jelentkezni szeretne a taxis vállalkozói vizsga elvégzésére, néhány dokumentumot kell majd magával vinnie: a személy igazolványát, a lakcímbejelentő kártyáját, valamint az érvényes, de hamarosan érvényességét vesztő vezetői igazolványát. Éljen abból, amit szeret csinálni!